Egyesület megalakulása.

2010 év márciusában Herczeg Imre kezdeményezésére megrendezésre került az első - Sukorói Borverseny- ahol már 45 borminta szerepelt.
Az elsőt a második és harmadik borverseny követte. A bírák híres borászok, szakemberek voltak, a Borrendek Országos Szövetségének Elnöke,
a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának Elnöke, a Velence-tó hegyközség hegybírója. A bírák legnagyobb megelégedésére, mi sukorói borászok
minőségi jó borokat állítottunk elő. Ezt az elismerést okleveleken felül Önkormányzatunk értékes ajándékokkal jutalmazta. 
A második borversenyen már községünk legjobb bora is kiválasztásra került. 2011 évben Döme János Sauvignon Blanc,
2012 évben Paksi Gábor Cabernet Sauvignon boraink lettek a legjobbak.

Én magam 35 éve, itt Sukorón foglalkozom szőlőtermeléssel és borkészítéssel. Lépésről lépésre, évről évre tanultam meg a borászatot.
Büszkén mondhatom, hogy fehér boraim a Velence-tó körzetében a legjobbak közé tartoznak.. Rég elfelejtett, Sukorón honos fajtát,
a Juhfark szőlőt sikerrel telepítettem, amelynek első termése már az Egyek-Budai borvidéki versenyen aranyérem minősítést ért el.

Egyértelművé, vált számunkra, hogy meg kell alakítani a SUKORÓI BORBARÁTOK EGYESÜLETÉT.
A harmadik borversenyen, felhívást követően lelkes borászainkkal és támogatóinkkal megkezdődött az egyesület szervezése.
Megalkottuk alapszabályunkat, meghatároztuk céljainkat és feladatainkat:

            Sukorói szőlő és bortermelés hagyományainak ápolása.

          Sukorói minőségi borok megismertetése.

          A bor és gasztronómia kapcsolatának bemutatása, ismertetése.

Településünk történelmi építészeti értékeinek megőrzése.

          Az emberi kapcsolatok, a sukorói összetartás és barátság erősítése.

 

Egyesületünk alakuló közgyűlését június  8.-án tartotta meg.
A tagság elfogadta az alapszabályt és megválasztotta elnökségét és felügyelő bizottságát és ünnepélyes keretek közt aláírtuk az   

ALAPÍTÓ OKLEVELET.

 Szeptember 17.-én rendkívüli közgyűlésen tagságunk döntött az Egyesületünk, mint társadalmi szervezetnek a nyílván tartásba vételéről. 
A bírósági bejegyzéssel az Egyesület jogi személy, civil szervezet. 
     

2012. december

Döme János

     Elnök